Jaj ne…
Hogy minek köszönhető ez az aggodalmas cím? Hát annak, hogy nemrég kórházba kerültem. Akik ismernek, tudják hogy a kedvenc hobbim a motorozás. Sosem voltam profi benne, és nem versenyeztem, és csupán utazgatni szeretek. Azt viszont nagyon! Ami a legjobban ki tud kapcsolni, az a motorozás. Legjobban nem az autópályákon, hanem az elhagyatottabb országutakon szeretek menni. Sok motorossal ellentétben nekem nem a sebesség a lényeg, hanem a mellettem elsuhanó gyönyörű tájak, és a szabadság érzése. Néha sajnos túlságosan sokat nézegetem a tájat, és bármennyire óvatosan is vezetek, mégis történnek balesetek. Legutóbb azonban nem csupán egy kisebb baleset történt, hanem annyira szerencsétlenül estem, hogy kórháza kellett szállítani. Én nem is emlékszem semmire, mert elájultam, csak a mentőben tértem magamhoz. A mentősök nevettek, mert az első kérdésem az volt, hogy mi van a motorral. Az igazi motoros, bármilyen sérülést szenvedett is, először mindig a motorja után érdeklődik.
Velem együtt a motor is kórházba került, ugyanis szerelőhöz kellett vinni. Szerencsére “mindkettőnket” tökéletesen meg tudtak gyógyítani. A motornak az aggódó barátaim kerestek “kórházat”. A neten találtak rá a Motor Tire hu honlapjára. Ezen a felületen egyszerre tudtak tájékozódni motorgumi szervizzel és motorgumi vásárlással kapcsolatban is. Szerencsénk volt, mert egy helyen meg tudtuk rendelni az új gumikat, és rögtön a szervizbe is bejelentkezhettünk. A megfelelő motorgumi megtalálásában egy részletes kereső program segített. Itt ki lehetett választani, hogy milyen méretű, márkájú, illetve milyen kategóriába tartozó termék érdekel minket. A termék kategóriák között elérhető cross, classic, chopper, városi, utcai, sport, túra, robogó, és még sok minden más. Az éppen aktuális motorgumi akciókról is tájékozódhattunk.
A szállítással kapcsolatos információkból megtudtuk, hogy a cég szállítója az MPL. A csomagok szállítására hétköznapokon 8 és 17 óra között kerül sor. A Motor Tire hu amellett, hogy motorgumik értékesítésével foglalkozik, szerviz is. A szerelő műhelye Budapesten a 19. kerületben található. Online időpontfoglalásra is van lehetőség, ami nagyban megkönnyítette a dolgunkat. Az időpontot a barátaim intézték el nekem, mivel a kórházból nehezen tudtam volna telefonálni és koncentrálni egyaránt. Velük viszont tudtam egyeztetni, és így le tudták nekem foglalni a legjobb időpontot az online rendszerben. Szerintem egy ilyen rendszer nem csak éppen kórházban lévő emberek, hanem mások számára is nagyon hasznos lehet: például azoknak, akiknek nincs idejük munkaidő alatt telefonálni, vagy egyszerűen csak nem szeretnek hosszú órákat tölteni azzal hogy a telefon mellett ülnek. Az elektronikus időpont foglalás lehetősége a sorban állást és a türelmetlenkedést is képes csökkenteni.
A szervizről YouTube videókat is meg lehet nézni. A saját csatornájukon elhelyeztek a szerviz épületéről, valamint a szervizben folyó munkálatokról szóló videókat. A “Kapcsolat” feliratra kattintva pedig megtudtuk a cég elérhetőségeit, telephelyét, nyitvatartási idejét, bankszámla számát, adószámát, cégjegyzék számát, és még egy térlépet is, mely a szerviz elhelyezkedését mutatja.
Amikor én is megnéztem a felületet, kellemes meglepetésként ért, hogy sötét hátteret használnak. A kórházi tartózkodásom alatt eléggé elfáradtam, és nagyon nehézzé vált számomra a magas fényerejű, világos weboldalak böngészése. Ezek után igazán kényelmes volt a Motor Tire hu oldala, amelyen fekete háttér előtt fehér és sárga színű betűket alkalmaztak.