Adományt kapott a gyermekosztály
Gyermekosztályos nővérként a feladatom sokkal több annál, hogy bekötöm az infúziót, lázat mérek vagy kicserélem a lepedőt.
Nagyon sok lelkierő kell ehhez a hivatáshoz, és tény, hogy nem való mindenkinek. Kősziklának kell lennünk, akire számíthat az orvos, az aggódó szülő és természetesen a kis betegek is. A kősziklának azonban egyúttal pihe-puhának kell lennie. Akihez oda lehet bújni, amikor anya és apa nincs ott, aki letörli a könnyeket a szomorú pofikákról és a nap végén esti mesét olvas a lelkes közönségnek az egyik kórteremben.
Az összes gyermekosztályon dolgozó ember rendkívüli személyiség a takarítóktól az osztályvezető főorvosig. Sokszor a fizikai és a lelki erőnk határát feszegetjük, de mindent megér az a pillanat, amikor egy kisgyerek gyógyultan, mosolyogva, a szülei kezét szorongatva hagyja el az intézményünket.
Ritkán történik velünk olyan csoda, mint ami a közelmúltban esett meg az osztályunkkal.
Egy névtelen jótevő egy hat számjegyű összeget adományozott a gyermekosztálynak azzal a feltétellel, hogy az összeget teljes egészében oktató játékokra kell fordítanunk.
Az osztályon ugyan vannak játékok, de a többségük sajnos leharcolt és elavult, már több generációt is kiszolgált. Mivel a játékok nem számítanak létszükségletnek, ezért ezekre sajnos nincsen elkülönített költségvetése a kórháznak. Akkor érkezik új játék a régiek helyére, ha egy-egy szülő vásárol valamit adomány gyanánt az osztály számára, vagy az ápolók, orvosok behozzák saját gyermekük megunt, de még jó állapotú játékát. Azonban ezek az alkalmak ritkák, ezért nagyon örültünk a nagylelkű felajánlásnak.
Az oktató játékok azért is lennének rendkívül hasznosak számunkra, mivel az osztályon fekvő gyerekek számára oktatást is biztosítunk. Azok a betegeink, akik nincsenek ágyhoz kötve és a betegségük nem akadályozza őket a tanulásban, a napjukat a folyosó végén lévő osztályteremben töltik, ahol minden hétköznap egy tanárnő foglalkozik a gyerekekkel.
Amikor egy gyermek hosszabb időre bekerül hozzánk, a tanárnő elsőként felméri, hogy a fontosabb tantárgyakból hol tart a kis nebuló, majd ügyel rá, hogy a kórházban töltött idő alatt ne maradjon le az osztályától. Mindent végig vesz velük, amit az adott gyerek osztálya éppen tanul az iskolában. Ugyanúgy van házi feladat és feleltetés is. Igazi jegyet természetesen nem kapnak a gyerekek, de mindenkinek van egy „kórházi ellenőrzője”, a jó jegyekért színező jár, a rosszakért egy kis játékos plusz házi feladat.
Nem csak azért hasznos ez a rendszer, mert a gyerekek így nem maradnak le az osztályuktól az egyes tárgyakból, és a kórházi kezelés végén fennakadás nélkül tudják folytatni társaikkal a tanulást, hanem azért is, mert így megmarad az otthon megszokott életritmusuk. Reggel felkelnek, elkészülnek, bepakolják az iskolatáskát és „elmennek az iskolába”. Esetünkben a folyosó végére, ahol 45 perces órákon vesznek részt, az órák között 10 perces szünetekkel és délben egy nagyobb ebédszünettel.
A tanítást követően amolyan napközi jelleggel egy másik pedagógus tart a gyerekeknek kreatív foglalkozást a tanteremben. Ennek keretében lehetőség van kézműveskedni, rajzolni, társasozni, de akár a házi feladatot is megírhatják, amihez segítséget is kérhetnek.
A gyerekek betegségtudatának kezelésében nagy segítségünkre vannak ezek a délutáni foglalkozások, ahol az újonnan vásárolt oktató játékokat be lehetne vetni.
Az osztályt vezető orvos engem bízott meg azzal, hogy legjobb tudásom és belátásom szerint elköltsem az adományt. Szeretem az ilyesfajta felelősséget. Egyébként is szeretek hasznos lenni, anélkül béna kacsának érzem magam (ez amolyan „nővér betegség”, gyárilag képtelenek vagyunk a tétlenségre), és most végre máshogyan is hasznos lehetek, mint ahogy azt a kollégáim megszokták.
Elsőként leültem a két pedagógusunkkal, hogy átbeszéljük, milyen jellegű játékok lennének hasznosak. Csak úgy ömlöttek az ötletek, alig tudtam minden lejegyezni.
„Sok gyereknek Achilles-sarka a matematika, így szükség lenne minél több számolással kapcsolatos játékra.”
„Mágneses táblák, amelyekhez vannak betűk, számok is.”
„A nyelvtanuláshoz is jó lenne valamilyen játék. Legalább angol és német nyelven. Ezekből többfélére is szükség lenne, mert más szinten van egy alsó tagozatos diák, mint egy gimnazista.”
„Apropó, gimnazista! Olyan oktató játékokra is szükség van, amelyek lekötik a nagyobbakat. Nagyon szeretik a műveltségi vetélkedőket, IQ teszteket és a stratégiai játékokat.”
„A kicsikről se feledkezzünk meg, akik még csak most tanulnak írni! Jó lenne olyan játék is, ami a betűkkel és a számokkal ismerteti meg a legkisebbeket.”
„Bárminemű logikai játék jöhet, azt szeretik a kicsik és a nagyok egyaránt. Sőt, sokszor együtt játszanak korosztálytól függetlenül. A legtöbb nagy gyerek élvezi, hogy taníthatja a kisebbeket, és az a logikai, rávezetős játékoknál tud a legjobban érvényesülni.”
Mindent feljegyeztem, amit a tanárnők mondtak. Kell tehát:
matematikai játék; mágneses tábla betűkkel, számokkal; nyelvtanuláshoz való játék angol és német nyelven (több szintnek megfelelően); műveltségi játék, IQ teszt, stratégiai játék; betűkkel és számokkal ismertető játék; logikai játékok. Végignéztem a listán, és csak a fejemet vakartam. Egy hónapomba (és az alatt az összes szabadidőmbe) fog kerülni, mire ezt mind összevadászom a környékbeli játékboltokból.
Nem kis áldozat, de a gyerekek kedvéért nem is olyan nagy.
Andi, a főnővér, látta rajtam, hogy valamin elgondolkodtam, és megkérdezte, hogy mi a baj. Elmondtam neki, hogy úgy vélem, ez valószínűleg egy hosszabb projekt lesz, mert a munkaidőm után már zárva vannak a játékboltok, így csak hétvégenként tudok a beszerzéssel foglalkozni. Mire ennyi mindent összeszedek a helyi játékboltokból, az több hétvégét is felemészt majd, de természetesen igyekszem, ahogy tudok.
Andi felhúzta a szemöldökét, mintha valami nagyon nagy butaságot mondtam volna, és csak annyit mondott, „Rendeld neten, ahogy mindenki más is!”. Eddig csak magamnak vásároltam interneten, és azt is elég ritkán. Egyszerűen jobban szeretek belenézni egy eladó szemébe, mint a monitort bámulni, főleg, ha ekkora összegről van szó, ráadásul nem is a saját pénzem. „Visszaküldheted 14 napon belül, ha valami nem tetszik”, vágta rá Andi, amikor kifejtettem neki az aggodalmamat, „…meg sem kell indokolnod, hogy mi a bajod a termékkel, csak fogod és visszaküldöd, ha nem olyan, mint amit elképzeltél!”, tette hozzá.
Ez így máris elfogadhatóan hangzott, de akkor is százféle webshopból kell összeszednem ezt a rengetegféle oktató játékot. Andinak erre is volt megoldása. Mutatott egy webshopot, ahol az összes oktató játékot megtaláltam, amit a két tanárnő kért tőlem. Elmondása szerint ő mindig innen rendeli a játékokat a saját gyerekeinek, akármilyen ünnepről legyen szó, és eddig mindig elégedett volt mind a megvásárolt termékkel, mint a kiszállítással. Sőt, mivel a rendelésünk értéke meghaladja a 20.000 Ft-ot, ezért a kiszállításért nem is kell fizetni.
Beregisztráltam az Andi által javasolt oldalra, kosárba raktam az összes oktató játékot, amit a tanárnők kértek, és még maradt egy kevés a keretünkből, amit kémia társasjátékra és állatos kirakóra költöttem, hogy a természettudományok iránt érdeklődőknek is kedvezzek. Ki tudja? Talán éppen nálunk lábadozik az ápolók következő generációja.