Napelem inverter útmutató, röviden, tömören, emberi nyelven
Biztos nagyon sokakkal előfordult már, hogy rengeteget kellett várakoznia az orvosi rendelőben. Az én személyes rekordomat, egy kórházban lévő rendelő segítségével tudtam elérni, ami nem több, nem kevesebb, mint 4 óra 43 perc volt. Igen, igen, gyakorlatilag egy 10 perces konzultációra vártam ennyit. Persze közben elküldtek vérvételre is, úgyhogy ha nagyvonalú akarok lenni, akkor 15 percet levonhatok belőle. Számomra az a frusztráló ezekben a várakozásokban, hogy még mosdóba se merek elmenni, mert egészen biztos, hogy pont akkor hívnának be. Általában mindig kell várni valamennyit nyilván, de már tanultam a tapasztalataimból, és mindig eltervezem, hogy míg várakozom, minek fogok utánajárni az interneten. Így mindig sokkal gyorsabban telik az idő, hála a mobilnet csodájának.
Szóval, legutóbb, amikor orvoshoz kellett mennem, ugyanígy elkezdtem nézelődni. Mivel elkezdtem nagyon érdeklődni a megújuló energiaforrások iránt, így ebben a témában olvasgattam, bár társasházban lakom, így nem lesz napelemem, pusztán csak érdekel a téma. És találtam is egy cikket: „Napelem inverter útmutató, röviden, tömören, emberi nyelven” címmel, egy napelemekkel foglalkozó cég oldalán.
Igazából bonyolultabb a napelemek működése, mint én azt gondoltam. Mert hát, mit látunk? Szép, kékes színű paneleket a tetőkön, vagy akár a mezőkön és ennyi. Valójában nem tudom elmondani, hogy mit gondoltam, hogy hogyan működik, de én azt hittem, hogy vannak ezekben a panelekben ilyen fűtőszál jellegű dolgok, és az felmelegszik, és így lesz belőle áram. Na, hát, nem véletlenül nem lettem mérnök.
A sporoljnapelemmel.hu weboldaláról megtudtam tehát, hogy mi is kell ahhoz, hogy a napsütésből áram legyen. Mint az említett cikk címéből is kiderülhetett már, az ehhez szükséges eszközt hívják inverternek. Ugyan már a napelemek önmagukban is képesek áramot előállítani, ez azonban csak egyenáram, amit, például egy háztartásban, még nem igazán tudunk használni, hiszen az elektronikai eszközök váltakozó árammal működnek, és ennek létrejöttét segíti az inverter. Bevallom, hogy habár sikerült megértenem a lényeget, mégis, továbbra is bonyolultnak tartom ezt az egészet.
És a helyzet az, hogy minden tiszteletem, például ennek a weboldalt üzemeltető cégnek is, hiszen ezek nagyon bonyolult rendszerek, és a napelemek kiépítése komoly odafigyelést, illetve szaktudást igényel. És nem utolsó sorban szerintem nagyon szép dolog is, ha valaki ennyire szeretné megismertetni az emberekkel a napelemek működését, és hasznosságát.