Az egészségügy sosem lehet munka, csak és kizárólag hivatás!

Arról már esett szó, hogy a kórházi dolgozóknak is van magánélete, és hogy mennyire fontos, hogy abban is ki tudjanak teljesedni, ne csak a munkában.

Mivel nem ritkán fordul elő, hogy 20-30, de van olyan is, hogy akár 50 órákat tartózkodunk bent ügyeletben, sok kérdést felvet, és sok mindent befolyásol a munka egy egészségügyi dolgozó életében. Például nálunk nincsenek ünnepek, nincsenek szabad hétvégék, a napok csak úgy összefolynak, és mindenki igyekszik csinálni a dolgát, ahogyan a legjobb tudásához és erejéhez mérten tudja, a családnak meg annyi a feladata, hogy tűr és támogat.

Sok sírás volt már ügyelet közben, hogy kimaradt a gyerek fellépése, vagy a nagypapa születésnapja, de amikor valaki az egészségügyet választja hivatásának, akkor ezeket kalkulálni kell, és fel kell dolgozni, hogy az ember alárendelte magát egy magasabb célnak, és ez bizony nem kis áldozatokkal jár együtt.

Egy dolog van, aminek viszont nem mehet kárára semmi, és az az egészség. És most itt nyilván mindenki kézenfekvően a kórházba érkező betegek egészségére gondol, de az egészségügyi dolgozó is ember, és neki is oda kell figyelnie az egészségre.

A leggyakoribb problémák a fáradtság, ebből adódóan fejfájás, szédülés, hányinger. Ezeknek orvossága a pihenés, de ugye bár azt nem olyan egyszerű ebben a helyzetben, így maradnak a minden féle vitaminok és immunerősítők, fájdalomcsillapítók és hányinger csökkentők.

Ami ehhez társul, a folyamatos ébrenlét és koncentrált figyelés következtében kialakult szemszárazság. Van az a pont, amikor már annyira ég és viszket, hogy az ember meg tudna bolondulni.

Konzultáltunk a szemész orvossal, és ő a Corneregel szem gélt ajánlotta, mert azt nap közben 4x-5x csepegtetve szinte teljesen tünetmentessé lehet tenni a szemünket. Én van, hogy csak reggel és este csöpögtetem, magam is észrevettem, hogy csodákat művel. Azért a betegek szempontjából sem mindegy, hogy egy nővér, vagy egy orvos vörös szemekkel, alig látva néz rájuk, vagy sem.

Fontos a jó hangulat és lehetőleges bizalom elérése. Mikor valaki kórházba megy, akkor az azért van, mert van valamilyen baja, vagy egy közeli hozzátartozójának. Ez alapvetően egy ijedt és kiszolgáltatott helyzet. Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy az egészségügyi intézmények forrás- és munkaerőhiánnyal küszködnek, ezt a betegek is tudják, és csak mélyíti aggodalmukat.

Fontos, hogy legalább azt lássák, hogy aki ott van és segíteni próbál, a helyzet magaslatán van, és ha órákat vagy adott esetben hónapokat kell várni egy kezelésre, mikor sorra kerül a beteg, biztosan jó és szakértő kezekben lesz.

Hagy meséljek el egy történetet:

Már egy jó ideje szolgálatban voltam, és beérkezett a sürgősségire egy idős bácsi az unokájával. Nagyon fáradt voltam már, és össze kevertem két kartont, de szerencsére hamar kiderült, és nem történt belőle baj. Viszont a bácsi tudomást szerzett róla, és nagyon megijedt, hogy itt milyen fejetlenség van, és ő fél, hogy nagyobb baja lesz, ha hozzányúlunk, mint amekkora van most.

El akart menni, de kimentem a váróba, és leültem mellé. Elmagyaráztam neki, hogy ugyan az adminisztráció területén vannak kavarodások, de higgye el, hogy a kezeléseknél 100 %-os a figyelem és nem lehet semmi baja, mert nagyon figyelünk rá. Így derült ki a tévedés is, mert ha nem figyelnénk, nem is derülhetett volna ki.

Vagy 20 percig nyugtattam, végül belement, hogy kezeljük, és szerencsére 1 hét múlva egészségesen távozott. Nem tudtam volna ezt megcsinálni vörös, könnyező szemekkel. Mert ha ez után rám néz, és azt látja, hogy a fáradtságtól ki sem látok a fejemből, tuti biztos, hogy nem maradt volna, és ki tudja, hogy az óta mi történt volna vele.

Vagy egy másik eset:

Egy középkorú nő jött be, valamivel megvágta a lábát, és erősen vérzett, ettől pedig sokkos állapotba került. Már a betegfelvételen nagyon komolyan önkívületi állapotba került, és jajveszékelni kezdett, majd mikor áttolták a sürgősségire, teljesen kontrolálatlanul kezdett viselkedni.

Engem hívtak azonnal, mert tudják, hogy ezeket a helyzeteket jól kezelem. Becsöppentettem egy-egy Corneregelt, és kimentem. Nagyon nyugodt hangon és lassan kezdtem hozzá beszélni, mert az a tapasztalatom, hogy az emberek átveszik a környezetük rezgéseit.

Szépen, halkan mondtam neki, hogy minden rendben lesz, ne izguljon, ne féljen, most már jó kezekben van, majd elkezdtem beszéltetni őt, ami először üvöltés volt, aztán szépen halkulni kezdett, és végül teljesen elcsendesedett.

Mire a kezelőbe került, már majdnem, hogy kedélyes volt az állapota, és alig akarta elengedni a kezemet. És bár tudta, hogy most mi vár rá, már nem félt, mert látta rajtam, hogy magabiztos vagyok, tudom, mit csinálok, ezért ő abba hagyhatja a pánikolást.

Ez az egészségügy igazi szépsége, és hiszem és tudom is, hogy én erre lettem teremtve. A sok áldozat megéri, mert a másik oldalon az élet mindent vissza ad, csak meg kell látni a jót a rossz mögött, a szépet a csúnyában és így tovább.

Egy dolog viszont biztos, és felejthetetlen: Az egészségügy sosem lehet munka, csak és kizárólag hivatás!