Ne legyen rémálom a főorvos élete

Gyerekkorom óta láttam apámat – aki főorvos a kórházban, ahol gyakorlaton vagyok – leletezni a szabad estéin. Ilyenkor órákig ki se mozdul a számítógép elől, és csak gépel, nyomtat, aláír és borítékol. Régen sajnáltam, hogy otthon is dolgoznia kell. Most már, hogy a vége felé közelít az egyetem, olykor besegítek neki. Így sokkal kellemesebben telik ez az idő, és én is sokat tanulok közben, de azért még mindig nem az igazi.

Apám laptopja kőkorszaki lelet, és bár jó arra, amire használja, egyre jobban megszenved vele. Az együtt végigleletezett órák azért rendesen meg vannak tűzdelve káromkodással, és azzal, hogy a billentyűzetet, vagy a klaviatúrát üti, mert nem akar olyan sebességgel görgetni a gép, ahogyan azt ő szeretné. Méghozzá a Word-ben!

A történet másik fele a nyáron kezdődött, apa születésnapjának a közeledtével. Anyával és a tesóimmal külföldre készültek együtt, én csak azért nem mentem velük, mert épp dolgom volt és az országban kellett maradnom. Megbeszéltük családilag, hogy amikor úgyis fel kell utaznom Pestre bemenni az egyetemi tanulmányi osztályra valamiért, akkor titokban magammal csempészem apa gépét és beadom egy szervízbe.

Hogy ezt miért nem otthon tettem Keszthelyen? Maradjunk annyiban, hogy ott is van egy asus szervíz, de azt egyáltalán nem ismerem. Egy budapesti asus szervízt azonban baráti ajánlásból már alaposan ismerem, mert az egyetem alatt minden csoporttársam ide hozta szervizeltetni az asus és egyéb típusú számítógépeit.

Végül pont szerencsém volt, mert nem volt komoly baja apa laptopjának, ezért hamar végeztek vele, és mire megérkeztek a külföldi nyaralásról, már rég ott pihent újra a számítógép az íróasztalon. Vicces volt látni apa arcát, amikor egy perc alatt felállt a rendszer, miután bekapcsolta és nevetve kívántam neki boldog születésnapot!