Elkezdtünk sportolni és vettünk egy fitnesz órát

Elkezdtünk sportolni és vettünk egy fitnesz órát

Sok mindenre rájöttem az elmúlt évek során. Például arra, hogy nem bírom már annyira az alkoholt, mint korábban, arra, hogy a híradó bármennyire is unalmasnak tűnt korábban, érdemes nézni, és arra is, hogy a vadas nem is olyan rossz. De ami nagyon megváltozott, az az egészséghez való hozzáállásom. Persze, mindig is ezt tartottam a legfontosabb dolognak, de amikor az ember még „gyerek”, akkor mások a prioritások, és valahogy nagyon távolinak tűnik az az idő, amikor el kell kezdeni foglalkozni az egészségünkkel. Pedig a tudatosodás kora hamarabb eljön, mint gondolnánk. Legalábbis én ezt tapasztaltam. Persze kezdetben inkább csak hiúsági kérdést csináltam az egészséges étkezésből és a testmozgásból. Mert a célom valójában nem az volt, hogy kicsattanjak az egészségtől, és hogy jobb legyen az állóképességem, hanem az, hogy ne hízzak el. De azt hiszem, ezt azért már nevezhetjük egy fél lépésnek.

Bármilyen furcsa, olyan 23 éves korom környékén kezdtem el azt érezni, hogy már nem bírom nagy lendülettel átbulizni az éjszakákat, és, hogy egy pár napos fesztivál is teljesen ledönt a lábamról jó pár napra. Egyből arra gondoltam, hogy milyen hirtelen változás ez, és lehet, hogy jobban érezném magam, ha rendszeresen sportolnék. Igazából nagyon sokáig – konkrétan évekig – emésztettem a gondolatot, és végül elhatározásra jutottam. De persze nem egyedül, hanem Szandival, az egyik barátnőmmel hoztunk egy döntést, miszerint jobban odafogunk figyelni az egészségünkre, mint korábban, és aktív sportemberek leszünk. Neki amúgy is kapóra jött, mert gyógyszert szed a vérnyomására, de egyedül ő is elég motiválatlan.

Ezt nagy utánajárás előzte meg, olvasgattunk, hogy hogyan érdemes elkezdeni és mivel. Több lehetőséget végigvettünk: gondolkoztunk konditermen, aerobikon, spinningen, különböző sportokon. Azt gondoltuk, hogy ha az edzés nem csak edzés, de szórakozás is egyben, akkor talán könnyebben rá tudjuk venni magunkat a rendszerességre és a motivációnk is nagyobb lesz. De mivel jól ismerjük egymást, és saját magunkat is, tudtuk, hogy ez nem fog működni, és a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb mozgásformát választottuk: a futást. Tudtuk, hogy az egyetlen dolog, amivel hatni tudunk a saját lelkiismeretünkre, az az lesz, ha kellő mennyiségű pénzt ölünk bele a dologba. És hát, ennek az eredménye az lett, hogy elmentünk az egyik nagy sportszeráruházba, és bevásároltunk néhány edzéshez való ruhát. Futócipőt, trikót, nadrágot, ilyeneket. Mert hát futni szerettünk volna elkezdeni, vagy inkább kocogni. Miután minden szükséges – vagy kevésbé szükséges – ruhaneműt megvettünk, már csak egy dolog volt hátra: egy fitnesz óra vásárlás.

Szandi mutatott is egy honlapot, ahol mindenféle terméket lehet vásárolni, többek között fitnesz órákat is. Ő már korábban vásárolt – ha jól emlékszem hajszárítót – erről az oldalról, így tudta, hogy megbízható és nem lesz gond. Kicsit fenntartásokkal szoktam kezelni a nem nemzetközileg ismert oldalakat, de természetesen bíztam a tapasztalataiban, és igaza is lett, nem volt semmi gond, minden a legnagyobb rendben ment.

Mindenképp szerettünk volna egy órát, egyrészt azért, mert ettől nagyobb sportembernek gondoltuk magunkat, másrészt pedig azért, mert nagyon hasznos egy ilyen kütyü.

Minden fitnesz óra úgy működik, hogy bluetoothon keresztül össze lehet kötni egy okostelefonnal. Persze szükséges ehhez a megfelelő applikáció letöltése is. Így ezekkel az eszközökkel pedig különféle statisztikák készíthetők, a sportolásra, és az egészségre vonatkozóan.

Emellett a legtöbb eszköz figyeli a pulzusszámot, az elégetett kalória mennyiségét is számolja, illetve a lépéseket is. Vannak olyan fitnesz órák is, amik a vérnyomás is mérik, ezek azonban általában nem túl pontosak. Viszont a pulzusmérőkkel rendelkező órák, elég pontos eredményeket adnak vissza. Persze azt fontos tudni, ha valaki fitnesz óra vásárlásra adja a fejét, hogy ezek az eszközök nem orvostechnikai eszközök, vagyis nem 100% pontosságúak, ebből kifolyólag tévedések előfordulhatnak, és nem is helyettesítik a rendes vérnyomásmérő eszközöket. De arra például mindenképpen jók, hogy lássuk, sportolás alkalmával hogyan emelkedik a pulzusszám, illetve, hogy mennyi kalóriától sikerült megszabadulni. A bluetooths kapcsolatnak és az applikációknak köszönhetően pedig minden adat elérhetővé válik, gyakorlatilag bármikor. De ennek a kapcsolatnak, ami a telefon és a fitnesz óra között létrejön, az is elkerülhető, hogy elveszítsük valamelyik eszközt. Hiszen, jeleznek, ha szétkapcsolás közeli állapotban vannak, ehhez pedig kellő mértékű távolság kell.

Mint megtudtuk a BestMarkt honlapjáról, vannak úgynevezett aktivitásmérő órák is. Ezek az órák érzékelik, ha túl sok ideig ült, vagy állt a viselőjük. Ha elég sok idő telt el, akkor az órák jeleznek, hogy ideje egy kicsit mozogni. Mivel ülőmunkát végzünk mindketten, így mindenképpen szerettük volna, ha a fentebb említettek mellett egy ilyen funkció is lenne az óráinkban.

Az árak tekintetében nagyon széles skálán mozognak ezek a fitnesz órák. A legolcsóbb megvásárolható fitnesz óra a BestMarkt oldalán 4.430 forintba kerül, míg a legdrágább 398.270 forint. De ebben persze van iránytű, GPS, pulzusmérő, pulzoximéter, gyorsulásmérő, de még giroszkóp is. Vannak benne sítérképek is, adatbázissal, és a napfényt is hasznosítja az akkumulátorában, vagyis gyakorlatilag olyan mintha napelemekkel is működne. Emellett pedig zene fájlokat is lehet rajta tárolni és hallgatni, illetve, ha a viselőjét baleset érzi, úgy az előre megadott elérhetőségekre vészjelzést küld, méghozzá a helyszín megadásával együtt. Igazából ez már egy nagyon magas árkategóriájú óra, így ennek a fitnesz órának a megvásárlása szerintem leginkább olyanoknak ajánlott, akik inkább extrém sportot űznek. Ezeknek az embereknek viszont nagyon hasznos lehet. Az említett, legolcsóbban elérhető óra pedig lépésszámlálóval, illetve kalóriaszámlálóval rendelkezik. Ez szerintem leginkább a hétköznapokra jó.

Az oldalon ki lehet választani, hogy milyen feltételeknek feleljen meg a fitnesz óra. Ilyen például a kompatibilitás, hogy milyen szoftverrel legyen kompatibilis az eszköz, mint például iOS, vagy Andorid. Meg lehet adni, hogy milyen szenzorok legyenek benne, idetartozik a pulzusmérő, aktivitásmérő, kalóriaszámláló, vagy éppen a GPS. Bár utóbbira nekünk nem volt szükségünk, ezért nem is választottuk ki ezt az opciót. Azt viszont mindenképpen szerettük volna, hogy edzésfigyelő funkciója is legyen, ha lehetséges. Ki is tudtunk választani egy közép árkategóriás órát, amiről azt gondoltuk, hogy teljesen meg fog felelni. Talán ez volt az első alkalom, amikor viszonylag könnyű volt a döntés, mert a külsőségek nem nagyon szóltak bele a dologba. Számomra a fitnesz órák kisebb különbségekkel ugyan, de ugyanúgy néznek ki.

Habár ez egy webáruház, mégis található egy üzletük a IX. kerületben a Ferenc tér 5. szám alatt. Gondolkoztunk rajta, hogy személyesen vesszük át a megrendelt órákat, de inkább áldoztunk a kényelem oltárán, és úgy döntöttünk inkább a házhoz szállítást választjuk. Nehezen vettük rá magunkat arra, hogy rendszeresen mozogni fogunk, így úgy voltuk vele, hogy ezt most még úgyis megtehetjük, a későbbiekben már úgyse leszünk ennyire kényelmesek.

fitnesz óra vásárlás
fitnesz óra vásárlás