Mozizás az éjszakai műszakban

Mióta elvégeztem a főiskolát, ápolóként dolgozom egy magánkórház belgyógyászati osztályán, amit nagyon szeretek és élvezek. Nem csak a szakmai kihívásokat imádom, amelyek elé a munkám állít, hanem az emberek történeteit. Az osztályunkon nagyon sokféle ember fordul meg, akik számtalan kedves és olykor gyönyörű, vagy szomorú történetet mesélnek nekem. Olyan történeteket, amilyeneket a legjobb forgatókönyvírók írnának. Én pedig úgy tapasztaltam, hogy nem létezik olyan történet, ami ne lenne érdekes, legfeljebb az ember még nem találta meg a megfelelő hallgatóságot.

Különösen az idősebb páciensek szeretnek engem, mert nagyon jó hallgatóság vagyok. Akkor is, amikor egy történetet már többedszerre mesélnek el. Mindig van valami újdonság a sztoriban, valami olyan kis részlet, amiről addig elfeledkezett a mesélő. Józsi bácsi, aki már „visszatérő vendégünk” volt a belgyógyászaton szövődményes diabétesze miatt, előszeretettel mesélte el a feleségével való megismerkedését. Ezúttal hozzátette a történethez, hogy Aranka néni milyen ruhát viselt az első randevún, amitől a történet még színesebb lett. Áhítattal hallgattam.
„Tudja, Arankának volt egy világoskék, pöttyös ruhája. Mármint világoskék alapon voltak a fehér pöttyök. Ujjatlan volt, és rávett egy fehér, horgolt kardigánt. Az divatos volt akkoriban. Szóval, ez volt rajta, amikor először elvittem táncolni. Alig mertem hozzáérni! Rettentően izzadt a tenyerem, és féltem, hogy ezt visszataszítónak találná. De aztán ő bátran megfogta a kezemet, felemelte a pöttyös szoknyája szélét, beletörölte az izzadságomat, aztán belekulcsolta a saját kezét az enyémbe, és a táncparkettre húzott. Hát, én abban a pillanatban tudtam, hogy ezt a nőt bizony elveszem feleségül!”

Mivel még fiatal vagyok, és jól bírom az éjszakázást, illetve nincs családom (a szüleimen kívül), akik számítanak rám otthon esténként, ezért rendszeresen vállalom az éjszakai műszakokat a családos vagy idősebb kollégák helyett. Ezek jellemzően elég csendesen telnek a belgyógyászati osztályon. Egyszer-egyszer lázat kell mérnem, lepedőt vagy infúziós tasakot cserélnem, de zömében csak ülök a pihenőben, vagy a nővérpultban, és várom, hogy történjen valami.
Ilyenkor keresztrejtvényt fejtek, vagy könyvet olvasok, de az az igazság, hogy már mindkettőre ráuntam egy kicsit. A keresztrejtvényben mindig ugyanazok a feladványok, aki gyakran fejt és csak unaloműzésből csinálja, nem szenvedélyből, az pontosan tudja, mire gondolok. A könyvekkel pedig az a baj, hogy ha megakasztanak az olvasásban, akkor kiesek a történetből, és utána nehezen találom meg újra a hangulatot, ami élvezetessé teszi az olvasmányt. Legszívesebben filmet, sorozatot néznék az éjszakai műszak alatt, mert egy filmet csak egy gombnyomás leállítani, ha szükség van rám, és könnyebb visszacsöppenni a hangulatába, miután elvégeztem a feladatom, és lehetőségem adódik folytatni.

Egy időben hordozható DVD lejátszót vittem magammal az éjszakás műszakokra, és cipeltem hozzá naponta akár négy-öt DVD-t is. Talán van, aki már nem is emlékszik ezekre az eszközökre… a hordozható DVD lejátszó egy olyan kis ketyere volt, ami küllemre egy laptopra hasonlított (ki lehetett nyitni, volt saját LCD kijelzője), és bárhol, bármikor lehetett rajta filmet nézni akár fülhallgatóval, akár hangosan, és volt saját akkumulátora. Nem szerettem cipelni, mert viszonylag nagy, nehéz és elég törékeny volt, hozzá pedig a DVD-k még plusz súlyt és méretet jelentettek, amit minden nap villamoson szállítani nem kényelmes. (Nem mertem a kórházban hagyni, mivel akkoriban egy ilyen eszköz egy félhavi fizetésembe került.)

Később ugyanezt csináltam, csak immáron laptoppal. Vittem magammal minden nap a kórházba a laptopomat (mintha valami informatikus lennék, és nem ápoló), meg pár darab DVD-t (egy idő után volt annyi eszem, hogy a tokokat nem hordtam magammal, hanem vettem egy erre a célra gyártott cipzáras tárolót, és abba tettem bele azokat a filmeket, amiket aznap meg akartam nézni).
Aztán erről leszoktam, mert a laptop még nagyobb és nehezebb volt, mint a hordozható DVD lejátszó, ráadásul nem egy félhavi, hanem inkább kéthavi fizetésembe került, és borzasztóan féltem, hogy ellopják, összetörik, vagy egyéb katasztrófa történik vele.
Úgyhogy maradt a keresztrejtvény, és az unalomba fúló éjszakai műszakok. Mivel gyerekkorom óta szépen rajzolok, ezért néha már azzal szórakoztattam magam, hogy a gyerekosztályos nővéreket tanítottam egyszerűbb figurákra, amelyekre ők majd a náluk fekvő gyerekeket tanítgathatják, vagy bevethetnek egy „fél perces Miki egeret”, amikor valakinél eltörik a mécses.

Bárcsak lehetne valahol online filmeket – teljes filmeket magyarul megnézni, anélkül, hogy DVD lejátszót, laptopot és lemezeket kéne magammal cipelnem! A munkahelyemen van számítógép és internet, így ha lenne egy ilyen felület, annak nagyon örülnék!
Mintha meghallotta volna a gondolataimat az egyik betegünk, Zoli, odajött hozzám, hogy megkérdezze, mi a WiFi jelszó, mert szeretne vacsora után megnézni egy filmet. Én természetesen nem értettem, hogy miért kell ehhez Wifi jelszó, hiszen úgyis DVD-ről nézi a filmet, ahhoz meg nem kell internet.

Megadtam neki a jelszót, de furdalt a kíváncsiság, hogy mégis miért kell ez a filmnézéshez internet, ezért rákérdeztem.
„Van egy oldal, ahol online filmek – teljes filmek magyarul fent vannak.”, mondta, mintha teljesen egyértelmű lenne, hogy létezik ilyen oldal, és különben is miféle buta kérdés ez.
Megkértem, hogy írja le nekem az oldal címét, mert alighanem ez instant megoldást jelentene a problémámra. Nem kellene laptopot és DVD-ket cipelnem, nézhetném a pihenőben lévő számítógépen, és bármikor megállíthatom, ha valamelyik betegnek szüksége lenne rám.
Zoli leírta a címet, amit megköszöntem, és hálám jeléül kiosztottam neki egy extra müzli szeletet a vacsora alkalmával. Ha tényleg annyira jó ez az oldal, ahogy mondja, akkor holnap reggelire kétféle gyümölcsjoghurtot is adok neki, meg egy extra kiflit!

Alig vártam, hogy elcsendesedjenek a kórtermek, és leülhessek átböngészni a filmes oldalt, aminek a címét Zoli leírta nekem. Csak ámultam, hogy egészen régi, kedvenc filmjeimtől (Pl.: a Kincsvadászok, ami gyerekkori kedvencem 1985-ből, vagy a Terminátor széria farabjai) kezdve, a sorozatokon át, az újdonságokig, minden megtalálható, zömében szinkronosan, aminek különösen örültem, mivel az angoltudásom az egyetem óta eléggé megkopott. A munkában legfeljebb a külföldről érkező gyógyászati segédeszközök dobozán lévő feliratok elolvasásához van rá szükségem.

Megmelegítettem a mikró sütőben a vacsorámat, amit otthonról hoztam (jóféle rizses húst és mellé kovászos uborkát), majd kiválasztottam az első filmet az oldalon, amit az éjszaka megnézek. A 2016-os Utazókra esett a választásom. Nagyon kedvelem Jennifer Lawrence-t, szerintem minden filmjét láttam. Eszembe jutott, hogy ha ennek vége, akkor megnézem a Napos oldalt is, amiért Oscar-díjat kapott. Az az egyik kedvenc filmem. Nagyon jó párost alkotnak Bradley Cooper-rel!
Persze, alig indítottam el az Utazókat, valakinek máris szüksége volt rám, így letettem a villámat, és megállítottam a filmet. Folytatom, ha megmértem májgyulladásos beteg lázát a hatos kórteremben.
Zoli mindenképpen kap holnap extra joghurtot és kiflit a reggelije mellé, mert tényleg remek oldalt mutatott!